kidüllednek kezeden az erek
zölden és halványkéken
ahogy a kilincset markolod
ma nem lopsz vásznamra
olajos fénylő szavakat és
nem fésülöd többé rímekbe
fekete terpentinhajad
nem hagysz nekem képeket
hitet a nyomorultnak
mert üres már a széked
fejem dohos műtermében
lepergett szemedről az ultramarin
beszürkült már arcod ólomfehérje
és soha többé nem adod meg
a választ a kérdésekre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése