párnakönyv

(ilyen is van)

csak néznél
ahogy fellapoznám
tested titkait
kutatnám bennük
üres lapjaid
akkor én lennék a toll
te a tintám
és én bőrödre írnám
legszebb verseim

szembecsukva

fagyra lépek
reggel 7-kor
zihálva 20-ra fel
monoton rázkódunk
sűrű elnézések közepette
keletinél aluljáró
kávét gyorsan nyelvégetve
kérem vigyázzanak
az ajtók záródnak
blaha, astoria, deák,
kossuth, batthyány, moszkva
fújtatva didergünk
fel az 59-re
mindjárt nyolc van
gyerünk már!
kimerülten detonálunk
be az iskolába
stilgyak meg vizkom
nyelvészet és alvás
elmarad a nevtöri
kávét újra
ebéd helyett?
fél háromkor
üres beszéd regényekről
négytől meg tömegben
közlekedünk megint
105-el deák tér
árpádon 32-es
koleszban a lányok
már esznek
fürdés hárman
helykihasználunk
ásítok párat
jó éjszakát!
pizsama rajtam
aludj már!
agyamban az off
gombot keresem

nem akarok feleszmélni

(ez is kb. 2004. valamit majd kezdeni kéne még vele.)

Kényszerleválás

1.
csak leírhatnám, amit nem lehet,
mikor egymást féltve erősnek mutatjuk magunkat,
mikor lenyeljük, hogy elcsuklott a hangunk
és elhisszük, hogy a másik nem hallotta a szipogást
de miért játszunk, anya?
félek, rettegek, együtt érlelődöm veled
a hiányodat pótolgatom emberekkel,
érzésekkel, gazdag ízű borokkal
ne gondolkodj helyettem!
csak ülj le az ágyam mellé
és olvasd fel a kedvenc estimesém

2.
jönnek a szörnyek
már az ajtóban leselkednek
bohóc formájú mind
vigyori kis csokornyakkendős gyilkos
a sarokba kuporodom
a lábam magam alá húzom
becsukom a szemem
talán nem látják meg,
hogy itt vagyok
ments meg kérlek:
szoríts magadhoz, hogy a te
szívverésed indítsa
újra az enyémet

3.
minden ember és művész
önzésével akarlak,
ha kell vénámból táplállak,
puszta kézzel tépem ki
csontom éltető erejét.
és ha ez sem elég?
felzabálom a szerveid,
lerágom a húsod és
gyötrő élvezettel várom
hogy kannibálságom elítéld

4.
hisztérikusan követelem
magamnak az írás hatalmát,
hogy érzéseim a papírra költözzenek,
amit majd gondosan a fiókba hajtogatok
két poros útikönyv alá
de nem!
az írásnak ma nincs szüksége rám

5.
remegett a lábad
valami mindig görcsbe rántotta
álmodtál vagy ennyire fájt?
nem tudom
testedben ezer műanyag köldökzsinór
pittyeg és fújtat a gép
dolgodat végzi helyetted
nem is tudtad, hogy ott vagyok
nem akartalak látni
nem tudtam hozzád érni
futni akartam sokáig
hogy utolérjelek.

6.
szégyellem magam,
ha pár percre elfelejtelek
(pedig ezen dolgozom egész nap)
lesütöm a szemem,
mikor boldogulok nélküled
ostoroznám magam,
mikor ösztönből nevetek
nem tudom miként viselkedjek
fojtogatnak a fekete ruhadarabok
megvetnek
nem láttak még sírni
nekem nincs lelkiismeretfurdalásom
én téged gyászollak nem magamat

2004, szeptember 1-28.