- Persze, megmondom majd az Istvánnak, hogy üdvözlöd. Jaj nem, a nadrágot nem tudtam hozni neked, bezárt az üzlet, mire odaértem. És mit mond az Andi, meggyógyul a gyerek? Erős gyógyszereket szed? Szegényke. Na, lassan leteszlek, mert közel jár már a busz. - mondta Renáta nővérének, Kingának a telefonba.
A buszon meleg volt és sokan utaztak ezzel a járattal, a vidékről a fővárosba járó dolgozók. A kapaszkodókról lógtak, akiknek már nem jutott ülőhely, imbolyogtak, lengedeztek, egyensúlyoztak, így védekeztek a könnyelmű sofőr és a tehetetlen jármű ellen.
– Várj meg a buszmegállóban! Na, már mindjárt Zsolcára érünk.
– Elnézést, hölgyem!- kopogtatta meg Renáta vállát egy idős úr. Rá se hederített. Beszélt tovább.
– Igen, persze, a mamához be kell néznem. A Giziék jól vannak?
Ekkor megint hozzáért valaki, megrándult bele a válla.
– Ne haragudj, Kinga, tartanád? Kedves uram, éppen telefonálok, ha megengedi. –nézett el a férfi válla felett, jelezvén, hogy hagyja magára.
– Szóval, ne haragudj, valami bolond böködött itt. Nem mondod, tényleg a Zsoltiék?
– Hölgyem, nem Zsolc.. - próbálkozott újra az öreg.
– Nem érti, hogy hagyjon már békén? – ordított Renáta az öreg arcába. – Kingám, majd otthon beszélünk, itt csupa hülyék vannak.
– Akkor sem Zsolc….- nyögte még az öregember, majd kabátjának zsebéből elővette hidegháborús Marakov típusú félautomatáját, és halántékon lőtte a telefonáló lányt.
– Akkor sem Zsolca, hanem Felsőzsolca, ez a település neve. Mert van Alsózsolca is. Így nem lehet megkülönböztetni őket. Akkor is. Nekem van igazam. Maga tudatlan.
És leült egy épp felszabadult helyre az ablak mellé.
***
Nagy meleg volt aznap. Az emberek kapálóztak a fogódzkodókon, lökdösődtek, teleizzadták magukat is , másokat is, mikor Józsi bácsi felcsimpaszkodott a buszra. Már nem jutott ülőhely, hiába volt kezében a két nagy szatyor - a helyi kisközért helyett mindig a közeli hypermarketben vásárolt, a választék miatt- hiába a görnyedt háta, hátul fiatal csitrik csapata vihorászott, elöl a kozépkorú munkába járók. Nem akart zavarni senkit, inkább lábának támasztotta két nagy szatyrát, megkapaszkodott és a paprikáskrumplira gondolt, amit ebédre készít majd. Ekkor hallotta meg a fiatal lány éles, magas hangját. Fecsegett, nevetgélt, hangoskodott. Nem tartotta illendőnek viselkedését. Lehajolt és megkopogtatta a lány vállát. Arra gondolt, megkéri legyen egy kicsit több tisztelettel utastársai iránt. A lány rá se hederített. A második próbálkozásnál ő lett az udvariatlan, hogy meg meri zavarni magánbeszélgetését egy ismeretlen hölgynek. Ekkor hallotta meg a szót. Zsolca. "Mindjárt Zsolcára érünk." Hogy képzelik magukról ezek a fiatalok, hogy csak így, ilyen hanyagul rövidítenek. Ő, mint tősgyökeres Alsózsolcai lakos, kifejezetten utálta, mikor összekeverték Felső és Alsózsolcát, vagy egy városnak hitték idegenek, vagy a legrosszabb, hogy nem tudják eldönteni melyik településről van szó. Fortyogott az indulattól, mélyen elvetette a modern világ hanyag hozzáállását. Valamit tennie kell. Minden idegesítette. A szatyrok, a kamaszlányok, a meleg. Fiatal korában katona volt. Hivatásos. Tudta, hogy csak egy lehetősége van. Így elővette régi, elnyűtt pisztolyát. Nem volt biztos benne, hogy működik -e még. A telefonáló lány halántékához nyomta és lőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése