Napló II.

Az ember nem az, aminek hiszi magát, a gondolatai, az elvei. Sosem az okok. Sosem a fixa ideák. Mert a miértek cáfolnak mindent. És nem az önismeret az eszköz. Egy halom pszichológiai ellenállás, tagadás, bárminemű védekezés. A relatíve objektív, (kvázi) rálátás. Talán, bizonyos esetekben, bizonyos feltételek mellett, meg lehet látni az igazságot. Csak magunknak ne hazudjunk, ha mindenki másnak muszáj. A meggyőződés egy másik emberről, a viselkedéséről, vagy törekvéséről, megdönthetetlen bizonyosság. Amíg utána nem kutat az ember. És végül rá nem jön, hogy elképzelése, hártyavékony felszín, alatta pedig saját gondolatai, saját vágyai, elrejtett fantáziái lapulnak. Ügyesen rejtőzve, megingathatatlanul. És akkor csalódunk önmagunkban, és a másikban egyaránt, már egyikünk sem olyan érdekes többé.