nőből faragnám

művészed lennék
hibátlan szobrod formálnám
kezem által élednél
szépséged elveszne ha akarnám
vagy csak nekem tündökölnél
csillámló könnycseppek a párnán
elnyúló alak élő festmény
attól kezdve szomorú múzsám
költeményem lennél
és ha világot akarnál
én Istened lennék

kifli-harc

ma megint harcolok
kiskifliségemért
csacskaság
de én bolondulok
a helyzetért
mikor nagykifli
hozzám simul
és én legszívesebben
meg(k)enném.

bepiszkolt vászonlapok

nincs ars poeticám
se célközönségem
még csak költő sem vagyok
engem csak zavar a
makulátlan fehér papír látványa

Applázia

furcsa volt a mai reggel
vigyázzban állt a környék
fertőtlenített várakozás
lógott az ereszekről
megtelt vele az orrom
valami baljós fény
ragadt a városra
csorgott le a házak falán
összegyűlt a csatornában

fertőzésveszély lapul
minden sarokban
Betadine ízű kétségek
tapadnak a szájpadláshoz
kimondani őket nem lehet
… és a csalódás;
ha megakad a torkodon,
mikor mohón
a reménybe harapsz