művészed lennék
hibátlan szobrod formálnám
kezem által élednél
szépséged elveszne ha akarnám
vagy csak nekem tündökölnél
csillámló könnycseppek a párnán
elnyúló alak élő festmény
attól kezdve szomorú múzsám
költeményem lennél
és ha világot akarnál
én Istened lennék
ma megint harcolok
nincs ars poeticám
se célközönségem
még csak költő sem vagyok
engem csak zavar a
makulátlan fehér papír látványa
furcsa volt a mai reggel
vigyázzban állt a környék
fertőtlenített várakozás
lógott az ereszekről
megtelt vele az orrom
valami baljós fény
ragadt a városra
csorgott le a házak falán
összegyűlt a csatornában
fertőzésveszély lapul
minden sarokban
Betadine ízű kétségek
tapadnak a szájpadláshoz
kimondani őket nem lehet
… és a csalódás;
ha megakad a torkodon,
mikor mohón
a reménybe harapsz
