Kényszerleválás

1.
csak leírhatnám, amit nem lehet,
mikor egymást féltve erősnek mutatjuk magunkat,
mikor lenyeljük, hogy elcsuklott a hangunk
és elhisszük, hogy a másik nem hallotta a szipogást
de miért játszunk, anya?
félek, rettegek, együtt érlelődöm veled
a hiányodat pótolgatom emberekkel,
érzésekkel, gazdag ízű borokkal
ne gondolkodj helyettem!
csak ülj le az ágyam mellé
és olvasd fel a kedvenc estimesém

2.
jönnek a szörnyek
már az ajtóban leselkednek
bohóc formájú mind
vigyori kis csokornyakkendős gyilkos
a sarokba kuporodom
a lábam magam alá húzom
becsukom a szemem
talán nem látják meg,
hogy itt vagyok
ments meg kérlek:
szoríts magadhoz, hogy a te
szívverésed indítsa
újra az enyémet

3.
minden ember és művész
önzésével akarlak,
ha kell vénámból táplállak,
puszta kézzel tépem ki
csontom éltető erejét.
és ha ez sem elég?
felzabálom a szerveid,
lerágom a húsod és
gyötrő élvezettel várom
hogy kannibálságom elítéld

4.
hisztérikusan követelem
magamnak az írás hatalmát,
hogy érzéseim a papírra költözzenek,
amit majd gondosan a fiókba hajtogatok
két poros útikönyv alá
de nem!
az írásnak ma nincs szüksége rám

5.
remegett a lábad
valami mindig görcsbe rántotta
álmodtál vagy ennyire fájt?
nem tudom
testedben ezer műanyag köldökzsinór
pittyeg és fújtat a gép
dolgodat végzi helyetted
nem is tudtad, hogy ott vagyok
nem akartalak látni
nem tudtam hozzád érni
futni akartam sokáig
hogy utolérjelek.

6.
szégyellem magam,
ha pár percre elfelejtelek
(pedig ezen dolgozom egész nap)
lesütöm a szemem,
mikor boldogulok nélküled
ostoroznám magam,
mikor ösztönből nevetek
nem tudom miként viselkedjek
fojtogatnak a fekete ruhadarabok
megvetnek
nem láttak még sírni
nekem nincs lelkiismeretfurdalásom
én téged gyászollak nem magamat

2004, szeptember 1-28.